Budapest, Váci út 138.
A gyár névadója, Zarzetzky József 1837-től gyártott - még szerényebb műhelykeretek között - gyufát és gyújtószereket. 1843-tól már valódi, a gyártás folyamatait osztályokra bontó gyárat üzemeltetett, és ennek jövedelméből építtette meg a Váci úton legnagyobb gyufagyárát.
Bővebben:
1863-ban népszerűsítő írás jelent meg a kapuit nemrégiben megnyitó gyáregységről a Vasárnapi Újság hasábjain. A lengyelországi születésű, szerény anyagi környezetből induló Zarzetzky József önerőből vált a hazai gyufaipar egyik alapítójává. Kiemelkedő gyáriparosi tevékenysége ismertté tette nevét a hazai és az Osztrák–Magyar monarchiabeli gyufaipart tárgyaló munkákban. Zarzetzky Pest város közgyűlésében, és az Első Magyar Iparbank vezetőségében egyaránt aktívan ténykedett. Gyárainak tárgyi emlékeit azoknak készítési
módja és ábrázolásának témája okán a gyufaipari különlegességek között tartják számon.
A Váci úti Zarzetzky gyufagyár építése idején érte el Magyarország a polgárosodásnak azt a szintjét, amikor megteremtődtek a modern tőkés átalakulás és a gyáripar létrehozásának feltételei. Hamarosan megkezdődtek az ország fővárosában az elsősorban gépipart célzó gyáralapítások, amelyek jelentős részét a Váci úton építették meg, így az a magyar gépipar
főutcájaként vált ismertté. A gépgyárakat megelőzve, 1857 és 1862 között épült fel Zarzetzky József második gyufagyára – az első inkább manufakturális jellegű üzemét 1837ben, első gyárát 1843-ban a 3 Bárány 879.sz alatt alapította, ami megközelítőleg a mai Podmaniczky utca és Szent István körút találkozásánál állt.
Magyarországon Zarzetzky József közszükségleti tömegcikkeket előállító gyáralapításai a szabadságharc bukása után olyan kapitalista vállalattá, gyárszervezetté integrálódtak, ami a reformkori gyáralapítások között egyedülállóan a szabad versenyes kapitalizmus 1873. évi megrázkódtatásáig versenyképes tudott maradni. A gyárszervezet legnagyobb egysége, a váci úti Zarzetzky gyufagyár egyedülálló azért is, mert róla egykorú és hiteles tárgyi emlékek maradtak fent az utókorra, a gyárat és egy stilizált magyar címert ábrázoló színes gyufakép formájában. Az így megörökített komplexum (fafeldolgozó, gyufamártó, szárító és iroda épületek) legjelentősebb korai gyufagyáraink közé tartozik. Alapítása, versenyképessége és tárgyi emlékei kapcsán is a magyar ipartörténet legjelentősebb üzemei között foglal helyet.
A gyufagyár alapítója és névadója, Zarzetzky (ejtsd: „Zazsetcki”) József 1805ben született Varsóban. A név jelentése – folyón túli, folyó mögötti – kisnemesi származásra utal, aki valószínűleg a ritka és ezértjövedelmezőbb foglalkozás reményében ifjúkorában zongorakészítő asztalosnak tanult. Az ifjú Zarzetzky mesterségének gyakorlati ismereteit az
osztrák tartományok ipari üzemeiben sajátította el. Bécsben megismerte a gyufakészítés elméleti alapjait, és gyártásával is először itt, Ausztriában próbálkozott meg. A helyi ipar erős versenyével szemben alulmaradt, ezért Magyarországon próbált szerencsét. Az 1830–as évek közepén, Pesten telepedett le, és kezdte el szerény keretek között – akkor még engedélyt nem A gyárszervezethez tartoztak. 1863-ig a 3 Bárány, a Szerecsen, és a váci úti építkezés alatt átmenetileg a Szövetség utcában üzemelő gyáregységek biztosították a gyufagyártó tevékenységet.
A hazai 19. századi kisnemesek ugyancsak „úribb” foglalkozást – csizmadia, szűrszabó – választottak.
1837 márciusától Patisz Károly városkapitány előírta, hogy a gyufát gyártóknak a gyártáshoz szükséges tudásukat hitelt érdemlő bizonyítvánnyal kell tanúsítani. Zarzetzky vizsgát tett, és a bizonyítványt 1837. július 21-én kapta meg, Schuster János kémia professzor (1777–1838) hitelesítésével. Az engedély birtokában korán bekapcsolódott a szárnyait bontogató – Zucker Lázár, Rómer István, Irinyi János – munkásságával fejlődő hazai gyufaiparba és annak egyik alapítójává vált.
Zarzetzky engedélye lehetővé tette az ekkoriban használt gyufatípusok, a mártó, a dörzsgyufa és a foszforos gyufa gyártását. Az első kettő lényegében kálium-kloráttal borított fapálcika volt, amelyet kénsavba mártva illetve dörzspapírhoz dörzsölve gyújtottak meg Magyarországon 1826-tól, illetve 1827-től ismertek. A foszforos gyufa a fehér és a sárga foszfor gyúlékonyságát használta fel, hazánkban az 1830-as évek végétől, az 1840-es évek elejétől gyártották. Zarzetzky 1837-től a mártó- és a dörzsgyufát gyártotta, a foszforos gyufa készítését csak az 1850-es években kezdte meg. Magánéletében is változás történt, 1840-ben feleségül vette Bobula Idát és hamarosan két fiúgyermek – István és József – apja lett. A termelést, mint a hazai faipar történetéből ismert, az első pesti gyufagyár Zucker Lázár vezetésével 1834-ben kezdte meg működését, két évvel később az Irinyi János találmányát megvásárló Rómer István alapított gyárat, 1839–ben pedig a zajtalan foszforos gyufa kikísérletezője, Irinyi János kezdett gyufagyártó vállalkozásba.bővítendő, 1843-ban apósa, Bobula György segítségével megalapította első, az addigi termelési kereteken túlmutató gyárát a 3 Bárány utcában, a 879. szám alatt. Az épület a mai Podmaniczky utca Szent István körúthoz közel fekvő helyén állt, 20 szobából és 12 konyhát foglalt magában. Ezt jelentős
befektetéssel gyárrá alakították át. A költségek nagyságát mutatja, hogy míg az épület 2000 forintba került, az átalakítás és berendezés költségei 11.000 forintot tettek ki. A gyárban 1844-ben 60, 1846-ban már 186 munkás dolgozott. A gyújtószálak, dobozok, ládák készítése és a gyufaszálak gyújtóanyaggal való bevonása már osztályokra tagolt munkatermekben
történt. Az eredetileg lakóháznak készült épület munkaszobáinak további bővítése nem volt megoldható, így egy-egy helyiségben 8–9 munkás zsúfolódott össze. A gyufagyártás jól jövedelmezett, az 1844–45. évi bevétel a 130.000 forintot is meghaladta. Zarzetzky 1844-ben még 60 fővel indította meg a gyufagyártást, 1846-ban már 186 dolgozót – közöttük sok lengyel származásút – alkalmazott. Ennek köszönhetően számos lengyel-magyar házasságot kötöttek, az utódok mindkét nyelvet beszélték, és szabadon dönthettek asszimilálódásukról, vagy identitásuk megőrzéséről. Zarzetzky 1845-ben pesti polgárjogot nyert, egy évre rá elnyerte a szabadalmat, hogy gyártmányain a császári és királyi sast feltüntethesse, valamint a császári és királyi szabadalmazott gyújtószer gyár nevet használhassa.1846-ban egy tűzeset kapcsán vizsgálatot rendeltek el a gyufagyárak biztonságát illetően és összeírásra került a Pesten üzemelő 12 gyufagyár, amelyekből tűzbiztonsági hiányosságok miatt három bezárásra került. Tűzrendészeti szabálytalansággal indokolták Zucker Lázár és Irinyi János engedélyének bevonását is. Irinyi új gyufagyár alapítási szándékát a helyi hatóságok – a városi tanács és a városkapitány, Patiszt Károly – megakadályozták, és erős a gyanú, hogy ebben a versenytárs Zarzetzky is tevékenyen közreműködhetett. Zarzetzky a szabadságharc leverését követő időkben is kamatoztatni tudta tehetségét, az 1853-ban készült kamarai jelentés szerint a fővárosi gyufagyárak között a munkáslétszámot tekintve Schuller Ferenc 200 főt foglalkoztató gyufaüzeme után következett, 150 fős munkás létszámmal. Ekkor már a fehér foszforos gyufát is gyártotta, ami általánosan csak az 1861-as években terjedt el. 1857-ben megvásárolta a Váci út 117. szám alatti 4500 négyszögöl nagyságú építési telket – ez nagyjából a mai Dagály utca környékén volt – és ezen a helyen építette fel legnagyobb gyufagyárát. Az építkezés idején, 1858-ban a Szövetség utca 22. szám alatt, talán a Bárány utcai gyár tehermentesítésére is, gyufagyártó üzemet, más néven fiók-gyárat létesített. 1862-ben termékeivel szerepelt a Londoni Világkiállításon. Itt a 233 magyar kiállító termékei az Osztrák Birodalomnak jutott kiállító terület egyharmadán kerültek bemutatásra. Ebben az évben hazai iparfejlesztő tevékenységéért érdemkereszttel jutalmazták. Más forrás szerint a gyár az Árpád–híd felüljárójának helyén állt.
Zarzetzky gyárainak sikerét mutatja, hogy az 1860-as években Pest város igen nagy összeggel adózó polgárai közé tartozott, és a legnagyobb adófizetők jogán a városi közgyűlés virilista képviselőinek sorába léphetett, amelyet az 1873. évi városegyesítés utáni választásokig töltött be. A városi közgyűlésben végzett munkájával egy időben az Első Magyar Iparbank vezetőségének is tagja volt.
Az 1867. évi Párizsi Világkiállításon a hazai gyufaipart Zarzetzky József gyufagyára képviselte. Azt elősegítendő, hogy a gyufagyár a kiegyezés után kezdődő szabad versenyben is az élmezőnyben maradhasson, a termelés bővítésére és ezzel újabb piacok szerzésére volt szükség, ennek lehetőségét a tőkekoncentráció biztosíthatta. A gyár 1868 júliusában Zarzetzky-gyár Részvénytársaság néven szerveződött újjá. Az 1870-ben készült részvénytársasági összeírás szerint a vállalat 600.000 forint tőkével rendelkezett, amelyből 250.000 forintot részvénypapírokba fektetett. Megközelítőleg ebben az időben már fizetési nehézségek is felléptek, és a dolgozók létszáma 300 főre csökkent. A Zarzetzky – féle gyufaipari vállalkozás több mint 30 éven át működött.
Néhány évnyi rövid fellendülés után, az 1872–1873. évi gazdasági, túltermelési válság miatt a részvénytársaság 1872 végén feloszlatta önmagát. Zarzetzky rövid ideig kőolaj és faáru fuvarozással foglalkozott, a Váci úti gyárat telephelynek használta és kisebb építkezéseket végeztetett. 1878-ban elhunyt felesége, róla 1880-ból van híradásunk. Ekkor kérelmet nyújtott be 12 gyufa-szárító helyiség építésére, de a terv nem valósult meg. A Váci út 117. szám alatti telket eladták és 1911-ben Hirmann Ferenc itt nyitotta meg Fémöntöde és Fémárugyárát. Az Iparos Újság egy évtizedekkel később írott cikke szerint az egykori gyufagyár helyén a Láng Gépgyár áll – ez a gépgyár azonban a Váci út 152–158. szám alatt épült felt.
Zarzetzky József második gyufagyára a Váci út 117. szám alatt 6 év munkával, 1862-ben épült fel. Nem sokkal később, 1863 elején a már említett Vasárnapi Újság20 című közkedvelt folyóiratban a gyárat népszerűsítő/ismertető, a gyár működésének mintegy keresztmetszetét adó írás jelent meg, amelyet a gyár épületegyüttesét ábrázoló metszet illusztrált. A hetilap szerint a 4500 négyszögöl nagyságú telken felépített gyárban naponta 13 millió szál gyufa készült, de ezek mellett, gyufaskatulyák, dobozok, ládák készítésével, valamint fénymáz, viasz, mécses és gyújtókő előállításával is foglalkoztak. Az árucikkek előállításához a gyár évenként 300.000 font (egy magyar vagy bécsi font 0,5606 kilogramm) ként, 200.000. font gumiarábikumot, 20.000 font gyantát, ugyanennyi míniumot, 30.000 szál deszkát használtak fel. Az író a gyár dolgozóinak létszámát 1000-en felülire teszi. Az áruforgalmazás nagy távolságokra is kiterjedt: „Gyártmányait messze vidékekre elküldi, mert nemcsak Magyar és Erdélyországokban, Galicziában és az osztrák tartományokban, hanem a távol külföldre is nagyszerű kereskedést folytat, s azon kedvező helyzetben van , hogy a legterjedtebb megrendeléseknek is mindig gyorsan és pontosan eleget tehet.”.
A gyár a tömegtermelés igényének megfelelve kizárólag gőzgépekkel dolgozik, és betegsegélyezési pénztárt is működtet.
A látogató megtekintette azt a dicsérő oklevelet is amelyet Zarzetzky az 1862-ben Londonban rendezett világkiállításon, gyártmányainak elismeréseképpen kapott. Az utolsó mondat az érdeklődőket gyárlátogatásra invitálja: „ A ki látni akarja, miképen készül a gyufa, mily gyorsasággal válik egy fenyőhasáb ezer meg ezer gyufává ; az nem fogja megbánni , ha adandó alkalommal egy félórát töltött e gyár érdekes műhelyeiben „
Egy 1864. július 2-án írott, a gyár munkakörülményeit vizsgáló jegyzőkönyv 600, egy 1865. január 11-én rögzített jegyzőkönyv 800 dolgozót említ. A már említett az ifj. Zarzetzky József nevét viselő átmeneti jellegű működésű üzemben 45 főt foglalkoztattak. Így a munkáslétszám inkább megközelítette mintsem meghaladta az 1000 főt. A termelés nagyságáról nem rendelkezünk biztos adatokkal, de bizonyosan jelentős mennyiségű árut állított elő. A Váci úti
gyár mellett a fővárosban – a 3 Bárány utcában és a Szerecsen utca 6. sz. alatt – és vidéken is voltak raktárai, sőt a kissé pontatlan Hajnal naptár kettő Szerecsen utcai raktárt említ, így Zombory Gusztáv adatai a pontos számoktól bizonyára kevéssé térhetnek el. A gyufagyárak – és elsősorban a gyufamártó részleg – bárhol is működtek, az ipari üzemek legegészségtelenebbjei voltak. A munkaviszonyokra, mint minden a korszakban üzemelő gyufagyárban, általánosságban jellemző volt a gyufafej alapanyagát képező fehér foszfor gőzének folyamatos belélegzése. A dolgozók rossz munkaegészségügyi helyzetét súlyosbította a tény, hogy hazánkban a fehér foszforos gyufa gyártását csak 1912-ben tiltották meg.
Nem egyedülálló jelenség tehát, hogy Zarzetzky József gyufaüzemei sem voltak hiányosság nélküliek. A nem megfelelő munkakörülmények és sorozatos megbetegedések miatt 1858-ban a Szövetség utcai részleg pénzbírságot fizetett és felhagyott működésével, 1863-ban a 3 Bárány utcai telep jutott hasonló sorsra. Ez utóbbi gyárban készült hiányosságok leírása
az első dokumentum a vegyipari munkások egészségügyi helyzetéről. A gyermekmunka nem szabályszerű alkalmazás ugyancsak nem volt ritkaság. A 3 Bárány utcai telepen Zarzetzky is külön bírságot fizetett a nem megfelelő korú – 10 év alatti – gyermekek foglalkoztatásáért. A munkások bérezése – férfiak egy napra 1,5 forintot, a nők 1 forintot, a gyermekek 60 krajcár fizetést kaptak – megfelelt a többi pesti gyufagyárban fizetett béreknek. Zarzetzky már korán megpróbálta a munkaegészségügyi hiányosságokat pótolni, és a 3 Bárány utcai gyárban 1846-tól intézkedtek a beteg munkások orvoslásáról. Zarzetzky a Váci úton új, korszerű épületet emeltetett, ahol a gyufaszálakhoz szükséges fa feldolgozásától a készáru csomagolásig tartó
munkafolyamatok osztályokra osztott, világos és jól szellőző munkatermekben zajlottak. A szociális helyzet javítására 1863-ban a gyárban betegsegélyező és nyugdíjpénztár létesült. A Hajnal naptár szerint a beteg vagy munkaképtelen dolgozók ebből a pénztárból „gyógyíttatnak és nyugdíjaztatnak”. A betegszabadság ideje alatt a pénztár a dolgozó fizetésének felét, elhalálozás esetén a temetés költségeinek felét fizette. A betegsegélyező és nyugdíjpénztár ekkor még kizárólag a munkaadók kezelésében volt, és ez a munkásokkal, akik az általuk befizetett pénz megfelelő felhasználását illetően meglehetősen bizalmatlanok voltak,
folyamatos súrlódásokhoz vezetett. Ennek ellenére a helyzet csak 1872 végére vált annyira feszültté, hogy a dolgozók sztrájkkal gyakoroltak nyomást a munkaadóra, és elérték, hogy a betegsegélyezési alap kezelésébe munkásokat is bevontak. 1867–1910 között, az Osztrák–Magyar Monarchia gyufagyártásának első nagy fejlődési szakaszában 22 hazai és külföldi érdekeltségű gyufagyár működött az országban. Zarzetzky társadalmi-gazdasági helyzetbeli
pozícióját jelentette, hogy az 1867. évi Párizsban megrendezendő világkiállításon a magyar gyufaipart gyufagyára képviselhette. Az egyben kitüntetést jelentő megbízatást iparcikkeinek bemutatásával kívánta színesíteni, a gyufagyárról készült képpel. Az 1867. április 1. és november 3. között fennálló kiállítás a Mars–mezőn, 68,7 hektár nagyságú kiállító területen épült fel, ahol 41 ország 52 ezer kiállítója mutatta be termékeit. A III. Napóleon császár által ünnepélyesen megnyitott Párizsi Világkiállításra – amit akkoriban Világtárlatnak neveztek –
a világ fejlett országaiból érkező 11 millió, de más becslések szerint 15 millió érdeklődő látogatott el. A kiállítás osztrák részlegének tárgyai egy archeológiai, egy a kortárs fegyvertechnikai tárgyakat bemutató alosztályra, 10 fő szakcsoportra, a szakcsoportokon belül összesen 95 alcsoportra, részlegre tagolódtak. Az V. szakcsoport mutatta be az ásványok és egyéb ipari nyersanyagok feldolgozását. Ide sorolták be Zarzetzky gyufagyárát is. A
szakcsoport a 40–46 alcsoportokra tagolódott (bányászat, kohászat, élelmiszeripar, bőrfeldolgozás, stb.), a gyufagyár a 44. a kémiai és gyógyszerészeti termékeket szemléltető részlegben állította ki termékeit.
A gyufakép nagysága 69x89 centiméter, és szépen megmunkált, 5 centiméter hosszú hengeres testű gyufaszálakból készült, amelyeknek fejeit különféle színű festékekbe mártották. A felhasznált gyufaszálak a régi és az új technika hatására készültek. A színezett gyufakészítés már1854-től ismert. A gyufafejek a mérgezés elkerülése céljából foszfort nem tartalmaztak a
színtartás végett a fejeket fémlakkal vonták be. A szépen megmunkált, hengeres formájú gyufaszálak ellenben már a jövő gyártmányait mutatják be, mert az ilyen típusú gyufák gyártása csak az 1870-es években terjedt el.
Azelőtt a durvább hasítású fapálcikákra gyártott gyufák voltak gyakori használatban. A képet alkotó színes gyufafejek átmérője 1,3 milliméter, így a kép felülete 6141 négyzetcentiméter, ezen megközelítőleg 400.000 db gyufaszál alkotja a gyárkomplexumot és a köréje épített díszes képkeretet. A tényleges gyárkomplexumot – az üzemekben ugyanis nem csupán a
tényleges gyufagyártás az úgynevezett gyufamártás, ezen felül egyéb, a későbbiekben említett gyufa és gyújtószer készítéssel összefonódó munkálatok is folytak – és a gyárudvart ábrázoló terület 49x69 centiméter nagyságú. A teljes kép a keret egész 6,5 centiméter mélységét kitölti.
Feltételezhető, hogy a szálak egy falemezre és/vagy hálós szerkezetre vannak rögzítve, és az alapjául szolgáló lappal együtt szerelték be a képtartó szekrénybe. Az ajtó és képkeret közé téglavörös színű bársony tapétaborítást helyeztek, melynek belső peremét aranyozott sávok díszítik. A gyárudvaron, középen, kettő darab egyszintes 23–23 ablakos épület áll,
amelyeket füstölő gyárkémény választ el egymástól. Itt találhatóak az osztályokra tagolódó munkatermek, ahol a munkafázisokat (gyufamártás, színezés, csomagolás) végzik. Az utcafronthoz közelebb eső épület a központi gyáregység, a gőzmeghajtású fűrész, és gyalugépek üzemelésének helye. A kéményen túli hosszú építmény valószínűleg a szárítóhelyiség. Erre utalnak az előtte hosszú sorban egymásra rakott fahasábok. A hasábokkal szemközt, a másik oldalon raktárépületek láthatóak. A gyárudvar utcai frontra néző jobbra eső részén irodaépületek és rendezett kert terjeszkedik, míg a
baloldali részt a gyufagyártáshoz kapcsolódó egyéb termékek gyártására szolgáló részlegek foglalják el. Az elkészült képnek fenyőfából készült, üvegezett ajtajú szekrényt építettek,
és a gyufaképet ábrázoló első – még az 1867. évi Párizsi Világkiállításon készült – felvétel a gyárábrázolást ebben az üvegezett szekrénykében mutatja egyéb, a Zarzetzky gyárból származó gyufaipari árucikkek között. A világkiállításra a cég képviseletében nem Zarzetzky, hanem üzlettársa, egyúttal a Váci úti gyár igazgatója, Mervay Albert utazott ki. A kép sikerén felbuzdulva hasonló és szintén nagy műgonddal készült gyufaképekkel a későbbi világkiállításokon az ország különböző gyufaipari vállalatai is szerepeltek – mint Leitner és Grünwald budapesti vagy Neubauer Károly győri gyufagyárosok az 1873. évi Bécsi Világkiállításon –, ezek a képek többnyire a fővárost és egyéb hazai nevezetességeket ábrázoltak, és elsősorban eladásra készültek.